Már régóta rágják a kollegák a fülünket, hogy mikor főzök már nekik gulyást. Megmondom őszintén nem nagyon akaródzott, mert én mindig gulyáslevest csinálok, de ők valami egytálételt vártak (már egyszer az egyikük evett valahol-valamikor), és nem akartam csalódást okozni. A család és baráti kör közvéleménykutatása, valamint kedvenc főzős-blogjaim és a google bevetése után el kell könyvelni, hogy "ahány ház annyi gulyás", úgyhogy nagyon nem ronthatom el :)

Így aztán beadtam a derekamat és szombaton tartottunk egy gulyás-partyt. A gulyás mellé csináltam túrós csuszát is (a túró és a tejföl beszerzése külön feladat, ugyanis egyiket sem nagyon lehet kapni a spanyol boltokban, így az orosz boltból szoktuk venni) , biztos ami biztos alapon, a kettő közül valamelyik csak ehető lesz... Volt két spanyol meg egy olasz vendégünk, és minden várakozást felülmúlt az eredmény: a gulyás mind egy szálig elfogyott, van aki 3x szedett! A túrós csusza is sikert aratott, (jó sok szalonnával, nyamm) pedig tartottam tőle, hogy Luca (az olasz kolléga) majd ugyanúgy rosszul lesz, mint egy régebbi olasz ismerős (tudniillik, hogy amit művelünk azzal a drága jó pastával az szentségtörés), de nem (vagy ennyire udvarias volt), de ebből is megettek egy jó nagy tányérral. Igaz, a konklúzió az volt, hogy desszertre nem ártana egy kis simvastatin, már ami a koleszterinszintünket illeti...:) Simvastatin helyett Gundel palacsinta volt, szintén sikerrel, Luca ebből is duplázott, a többiek is majd' kipukkantak, úgyhogy sikerként könyvelhetem el a gulyásomat (is). Persze közben beszélgettünk még töltött káposztáról, rakott kumpliról, húslevesről és még sok más finomságról, amire folyamatosan bólogattak, hogy igen, azt is, meg azt is szeretnék kipróbálni :) Meglesz, de még vagy egy tucat hasonló gulyás-partyt kell tartanom mert sorakoznak a többi kollégák is :) (Mindenki csak a gulyást ismeri??)